Radió Q (99,5 MHz) - www.radiodq.hu

Rádió Q - Adó-Vevő c. műsora 2009. november 5-én:

Interjú Victor Fröschllel  és Nádai Péterrel (PKN Ranch)

Ajtók és kulcsok: Viktor Fröschl és a lovak

Nádai Péter


Talán megbocsátható, hogy ha eredményeiben kiemelkedő lovasemberrel találkozom, a konkrét teljesítményénél mindig jobban érdekel a lovakhoz fűződő viszonya, és az, miképpen gondolkodik a lóról. Ebbéli kíváncsiságomban már jó néhány alkalommal hallottam Viktor Fröschltől meglepő dolgokat. Mostanra azonban elérkezett az idő, amikor úgy érzem, ideje megosztani ezeket a gondolatokat az olvasókkal is.

Biztos voltam abban, ha beszélgetek vele a lovaglás nélkülözhetetlen másik feléről, a lóról, sokan talán elcsodálkoznak első, hozzá intézett kérdésemen - ami pedig mindannyiunknak, akik nap, mint nap lóra ülünk, nyilván eszébe jutott már -, de úgy vélem, erre a lóval töltött minden percünkben gondolnunk kellene.

Viktor, mit gondolsz, amikor felülsz a lóra?
Az első gondolatom, amikor a nyeregben ülök, hogy miként fogok tiszta kommunikációt létesíteni a lovammal.

Fontos ez már az első pillanatokban?
Természetesen. Gondold át, mit jelent ez a lónak! Bármit csinálsz, mindent a ló "ellen" teszel, hiszen a legkisebb mozdulatod is jelent valamit a számára. Két lehetőséged van csak: vagy jól, vagy rosszul teszed ezeket a mozdulatokat. Nagyon kevés az olyan momentum, ami nem jelent a ló számára semmit. Sokszor gondolok arra, mennyire kevés az, amit a lovakról tudunk. És mindig elcsodálkozom azon, hogy akik egész életükben lovakkal dolgoznak, azok is milyen keveset tudnak róluk. A ló nem tud úgy kommunikálni velünk, ahogyan mi kommunikálunk, hiszen mi ragadozók vagyunk, a ló pedig növényevő, menekülő állat. A mi genetikai programunk egyszerűen az agresszióra van beállítva, az övék pedig a menekülésre, elfutásra. Ez az első természetes alapkonfliktus, ami közöttünk van.

Akkor kérlek, mondd el, szerinted hogyan szólítsa meg a farkas a bárányt, és értesse meg vele, hogy nem megenni akarja!
A legfontosabb, amikor a lóval bármit szeretnénk megértetni, hogy elfelejtsük a természetes emberi reakcióinkat, amik, ha a szívünkből jönnek is, mégiscsak agresszivitást jelentenek a ló felé. Amit minden esetben alkalmazunk a lóval szemben, ha akarunk tőle valamit, az a nyomás. Elkerülhetetlen, hogy nyomást alkalmazzunk, de a legfontosabb, hogy mindig olyan utat válasszunk számára, amelyben el tud lépni a nyomás elől. Mindig úgy kell játszani a lehetséges reakciókkal, hogy miután a ló menekülő állat, megmutassuk neki az utat, amin kitérhet a nyomás elől.
Ki kell nyitnunk előtte egy ajtót, amelyen ki kell lépnie, hogy aztán ott békét kapjon. Ezeken az ajtókon át találja meg a megoldást, hogy dolgozni tudjon velünk. Nem az a ló legnagyobb problémája, hogy nyomást alkalmazunk, hanem az, ha nem engedünk, azaz rögtön nem nyitjuk meg előtte azt az ajtót, amin keresztül kitérhet a nyomás elől. Nagyon fontos, hogy a lóval való kommunikációnk során indulatok nélkül viselkedjünk!

Mi a véleményed a lovassportban elérhető sikerekről?
Ahhoz, hogy a lóval komoly sikereket érhessünk el, feltétlenül meg kell értenünk, hogyan viselkedik a ló a természetben. Ez a lényege a munkánknak. Nem szeretem például, amikor a ma nálunk is divatossá váló "suttogást" emlegeti valaki. Nekünk nem suttognunk kell, hanem megtanulnunk hallani! Akkor ugyanis nem kellene folyton azt mondogatnunk a lónak, hogy "figyelj rám! figyelj rám!" Nekünk minden cselekedetünkkel azt kell mondanunk: "figyelünk rátok, lovak!" A lónak természetes viselkedése a velünk szembeni ellenszegülés, és az ember hajlamos viszontválaszképp veszekedni vele, hogy ezt vagy azt nem így kell csinálni. Pedig ez a lónak semmit sem jelent, így hiába akarjuk meggyőzni bármiről, ami szerint mi jót akarunk neki. Ha az ember úgy kezdi: "na gyere, te kis buta ló, majd én megokosítalak, megtanítok neked mindent, én, az okos!" - azzal nem megy semmire. Persze vannak buta lovak, mert születnek buta lovak is, mint ahogyan születnek buta emberek is. De te ismered az én filozófiámat, amit kérlek, írj le, miszerint: "Száz lóból három biztosan alkalmatlan a munkánkra, ezt el kell fogadnunk, de száz emberből maximum három az, aki alkalmas arra, hogy a lóval jó kapcsolatot tudjon tartani."
Mikor dolgozom a lovaimmal és valami nagyon nem működik, megállok, és azt gondolom: lehet, hogy egyike vagyok annak a kilencvenhétnek?

És mit ajánlasz ilyen esetekre? Mert ez bizony velem és másokkal is gyakran előfordul…
Az embernek vissza kell lépnie a természetéből fakadó arroganciájától és büszkeségétől, hogy megtalálja a problémát a lovon - és nem a lóban. Akkor megtalálja majd a kulcsot, ami könnyebbé teszi az ajtónyitást, amin keresztül a ló békét talál.

És mit érez, vagy "gondol" szerinted a ló, amikor felülünk rá?
A ló nem "gondolkozik" ezen. Viszont mindig tisztában kell, hogy legyen a természetes fennálló rangsorral. A lovak között nincsen állandó egyforma rangsor, de a ló éppen vagy felette van valaminek, vagy pedig alatta. A lényeg, hogy ha a rangsorban betöltött helyével tisztában van, ugyanúgy, mint a természetben, akkor minden rendben van. Ha megérteted vele, hogy a helyén van, amikor ráülsz és kérsz tőle valamit, akkor meg fogja tenni, amit kérsz. Ha ezután nem "piszkálod" tovább feleslegesen, akkor ő már jól érzi magát. Ha nem teszi meg azt, amit kérsz tőle, és kap tőled valamilyen kis büntetést, az nem baj, hiszen azt tökéletesen érti. A saját társaitól is kap pofonokat, sokkal keményebbeket, mint amilyeneket mi szoktunk adni neki. És ez teljesen természetes, de nagy különbség, hogy te csak azt mutatod neki, hogy ki a főnök - azt ő érti -, vagy pedig meg tudod vele értetni azt is, hogy megbízhat benned, amikor éppen elbizonytalanodik. Ilyenkor adod neki a segítségeket, és a lovas nyelv nem véletlenül hívja ezeket segítségnek. Úgy gondolom, ez a kulcsszó: adjunk segítséget! Az nem kérdés, hogy a ló akarja-e vagy sem, hogy lovagolva legyen - miért is akarná? -, de van egy útja annak, hogy megmutasd neki: ha veled együttműködik, akkor megtalálja a helyét. Nem akarom, hogy azt higgye bárki, hogy nyomás nélküli lovaglás létezik, mert ebben a ló sem érezné jól magát! A ló akkor érzi jól magát, ha tudja, ki a "főnők". És ha mi meg tudjuk adni neki azt az érzést, hogy mi vagyunk a főnökök, de mi nagyon vigyázunk rá, akkor a ló bízni fog bennünk.

Mióta lovagolsz?
Huszonnyolc éves koromban lovagoltam először. Már nem voltam egész friss de nem voltam túl öreg sem, amikor belekezdtem.

Miért kezd el valaki huszonnyolc évesen lovagolni?
Mindig álmodtam a lovakról. De amikor időm lett volna rá, akkor pénzem nem volt, amikor pénzem volt, akkor időm nem volt. Aztán volt egy pillanat az életemben, amikor döntenem kellett, és akkor "csináltam" magamnak időt - azóta persze nincs egy percnyi időm sem!

Hány órát lovagolsz naponta?
Általában négy-hat órát, de csak hat napig, mert "öreg" csontjaimnak szüksége van pihenésre. És úgy gondolom, a lovaimnak is.

A filozófiád szerinti "száz emberből három lehetséges jó lovas" az angol stílusú lovaglásra is áll?
Semmilyen lovaglási mód és stílus között nem teszek különbséget. Engem csak az érdekel, hogy valaki jól lovagol vagy rosszul. Láttam már sokszor Dallos Gyulát lovagolni Aktionon. Úgy gondolom, Aktion egy elég bonyolult ló, mégis azt látja mindenki, hogy egy nagyszerű lovas lovagol. És amikor látom Dallos Gyulát lovagolni, az is kiderül számomra, hogy egy a lóval fantasztikusan bánni tudó ember. De ugyanezt tartom például az egészen más stílust képviselő Kassai Lajosról is, akit most az Utazás kiállításon láttam lovagolni.
Egyébként a legnagyobb tisztelettel kezelem az angol díjlovaglást, de amikor nézem, sok dolgot nem szeretek benne, de nagyon sok dolgot nem szeretek a mi lovaglásunkban, a westernlovaglásban sem! Akármelyik útját választjuk a lovaglásnak, van jó és van rossz lovaglás. De nem csak a lovaglása mutatja meg az embernek, hogy érzi-e a lovakat. Ez az, ami igazán tiszteletre méltó, ha valaki érzi a lovat. Nagyon fontos, hogy lovagoljunk, de sokkal fontosabb, hogy igazi lovas emberekké váljunk!

Milyen versenyekre készülsz?
Minden valószínűség szerint Német-, illetve Olaszországban indulok a fiatal lovak versenyein.

Hány lóval?
Ezt még nem tudom. Én sohasem tréningezek konkrétan egy-egy versenyre. Ha odaérnek a kiképzés során, akkor természetesen indulnak, ha nem, akkor majd később eljön a versenyzés ideje. De a célom, hogy folyamatosan tréningezzem őket a versenyekre.

Sok sikert kívánok a továbbiakban és kívánom, hogy legyen sok időd. És még valamit: álmodj ezután is a lovakról!

Viktor Fröschl 1960-ban az ausztriai Villach-ban született és 1985 óta foglalkozik intenzíven Quarter Horse lovakkal és ezen lovak vérvonalával. 1991-ben a magyarországi Lapapusztán megalapította a Rainbow Valley Ranch-et saját Quarter Horse tenyészetével. 1992-ben hozta be Magyarországra az elso legjobb vérvonallal rendelkezo tenyészkancát, illetve 1995-ben két tenyészcsodört "Smartin Off"-ot és "Dunnit Like A Cowboy"-t. Utóbbi ló az Amerikai Quarter Horse Egyesületnél elnyerte a Junior Reining 1994-es World Champion és Reserve Champion díjakat az USA-ban. Mialatt Viktor Fröschl az USA-ban tartózkodott nemcsak a tenyészállományát választotta ki, hanem felvette a kapcsolatot az ottani trénerekkel és tapasztalatokat cserélt velük. A quarter horse tenyésztők között az elsok között volt, aki tenyészállományát a legjobb cutting és reining lovak vérvonalának keresztezésével hozta létre. A 1994-ben kifejlesztett tenyésztési terv sikerét az is bizonyítja, hogy az általa kitenyésztett vérvonalból származó lovak eredményesen szerepelnek különbözo versenyeken. 1994-tol 2001-ig Viktor Fröschl a lovait amerikai, kanadai és német trénerekkel szerepeltette versenyeken. A tenyésztési fejleszto-munka miatt a saját lovaival való foglalkozásra nem maradt ideje. Ennek ellenére 1997-ben "Dunnit Like A Cowboy" nyergében kétszer is megnyerte a német NRHA Non Pro Bronce Trophy díjat. 2001 óta Viktor Fröschl saját maga lovagolja lovait a Rainbow Valley Ranch-en, Silvia Oberlassnig segédedzo támogatásával, aki már négy éve kíséri figyelemmel a Rainbow Valley Ranch életét.
2001. októberében elnyerte a német NRHA Futurity Reserve Champion címet és hatodik lett az olasz Lim. Non Pro Futurity-n Anitaslena nevu kancájával, melyet saját maga képzett ki.
Viktor Fröschlnek a fiatal lovak kiképzésén túl örömet nyújt a fiatal lovasok támogatása is.
Viktor Fröschl az idei évtől az MWE alelnöke, ezen kívül a HQHA elnöke, és rendszeresen tart westerlovas kurzusokat is. Nemcsak a lovaglást viseli a szívén, hanem a lovakkal való bánásmódot, valamint az érdeklodo résztvevo lovasok számára a ló és a lovas közti harmonikus kapcsolat kialakítását célzó együttmuködés megismertetését is. 2002-ben is tart kurzusokat és részt vesz versenyeken.

Pointernet magazin, 2002, április

Interjú Victor Fröschllel
Lovas Élet rovat szerkesztő: Istenes Csilla

A HÍD a szakágak között rendezvénysorozaton sokan láthatták lovagolni. Tört magyarsága néha megmosolyogtató, nem minden érthető első hallásra, de ha látja valaki, ahogy a lovakkal kommunikál, egyértelmű, hogy oda nem kell tolmács. Victor Fröschllel beszélgettem…

Mikor kezdődött tulajdonképpen a lovas karriered?

Amerikába utaztam, hogy lovakat vegyek, nagyon felkészültem érkeztem meg, de a tenyésztés szempontjából voltam felkészült. Évekig tanulmányoztam az ezzel kapcsolatos irodalmat, minden fellelhető anyagot elolvastam a Quarter Horse tenyésztésről. Azt gondolom, hogy ha tenyésztéssel akarsz foglalkozni, akkor mindent tudnod kell a lovakról! És ennek a lovaglás is a része. Máskülönben hogyan tudnád megítélni, hogy a trénereid jól dolgoznak a lovaiddal vagy sem? Nagyon nagy szerencsém volt – amiért egész életemben hálás leszek –, hogy az a hölgy lett a tanárom, aki a világ legjobb Quarter Horse tenyésztője, Őt Carol Rose-nak hívják. Vevőként érkeztem meg Hozzá Texasba, lovakat akartam Tőle venni, és az első alkalommal elmondtam Neki, hogy mindent meg szeretnék tanulni a legalapvetőbb dolgoktól kezdve! Nem csak azt, hogyan kell egy lovat megvenni, nem csak a tenyésztést, hanem szeretnék istállót takarítani, lovászmunkát végezni és szeretnék lovagolni tanulni. Elkezdtem Nála dolgozni, adtak mindenféle lovakat alám, persze fogalmam sem volt mit kezdjek velük, jókat szórakoztak a bolond európain, de nyeregben maradtam, még akkor is, ha kissé kemény iskola volt ez. Volt ott egy nagyszerű ember, a legjobb barátom lett, Bobby Lewis – aki több mint 40-szoros roping világbajnok, working cowhorse világbajnok, stb. – maga mellé vett, Vele mentem a versenyekre segítőként, nagyon sokmindent elmondott, megmutatott, megtanított. Nem a legegyszerűbb útja volt ez a tanulásnak, de talán a jó útja.

És hogyan, miért jöttél Magyarországra?

Először 16 évesen jártam itt, természetesen a Balatonnál nyaralni, az unokatestvéremmel jókat pecáztunk a tónál. Igazán beleszerettem az országba. Ez még azelőtt volt, hogy a határokat megnyitották. A rendszerváltás után úgy alakult, hogy eldöntöttünk, itt építjük fel a tenyészetünket. Nagyon fontos tudni, hogy a lótenyésztés alappillére az a föld, amin a kancák legelnek, a csikók felnőnek és Magyarországon kiváló területek vannak, a legjobb talán e tekintetben Somogy megye, ahol a Rainbow-Valley-Ranchet is felépítettük.

Voltak már korábbi eredményeid mikor idejöttél, vagy minden itt kezdődött?

Minden itt kezdődött, hiszen korábban nem lovagoltam... Nekem mindig a lovaim sikerei voltak a legfontosabbak, hiszen ezek a tenyésztési koncepcióm eredményeként születtek és azt mutatták, hogy jó az, amit elképzeltem. Csak ezután jön a lovasok sikeressége. Olyan trénereket választottam ki, akik még teljesen ismeretlenek voltak, mikor hozzám kerültek, de mikor elmentek Tőlem, már sztárok voltak. Jobban szerettem a háttérben maradni. Szerettem jó embereket, jó lovakkal összehozni és ebből kihozni a jó eredményt. Európa legnagyobb versenyeiről szinte minden díjat elhoztunk így!

Elismerésre méltó versenykarriert futottál be Te magad is: 2-szeres Bronze Trophy Champion, Futurity Reserve Champion...

Nem igazán nevezném ezt verseny karriernek, megmondom őszintén, nem vonzott soha a versenyzés maga. Sokkal jobban érdekelt a tréning része a dolognak. Tulajdonképpen a trénereim mondták: „Victor lovagolod, tréningezed a lovakat, miért nem nevezel be? El kell indulnod! Nagyon fontos hogy megmutasd, amit tudsz! Ez a ranchnek is jó!” Szóval rábeszéltek, és így aztán néhányszor elindultam pár versenyen és úgy alakult, hogy sikeresen szerepeltem, de ez minden. Tudni kell, hogy trénerként minden nap van ló a feneked alatt, fizetnek azért, hogy lovagolsz, tenyésztőként viszont az a célod, hogy eladd a lovaidat. Így aztán nem is igazán volt lovam, amivel versenyezzek. Dunnit Like a Cowboy-jal azért tudtam sikeres lenni, mert Ő nem volt eladó, a saját lovam volt. Amikor elhatároztam, hogy nem csinálom tovább ezt az ipari méretű tréninget és abbahagytam a profi lókiképzést, a Smartin Off-ból való Anitas Lenát, akit már addigra eladtam, visszavásároltam magamnak, Vele lettem második a német Non Pro Futurityn, hatodik az olaszországi Non Pro Futurity.

És mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy abbahagyod a versenyzést, versenyeztetést?

Tizenöt évig voltam a bajnokok ligájában. Ennek így kellett lenni, a lovakat fel kellett készíteni, hogy sikeresek legyenek már egész fiatal korukban, hiszen ez csinált piacot a tenyészetnek, így lehetett őket jó áron eladni. Benne voltam ebben a gépezetben. Mindig volt valamiféle rossz érzésem ezzel kapcsolatban..., mert nagyon szeretem a lovakat. Néztem a legnagyobb trénereket, ismerem az összes nagy nevet a szakmában, minden évben voltam Amerikában 1-2-3 hónapot, magam is kipróbáltam dolgokat, és mindig motoszkált bennem, hogy kell legyen egy másik út, ami ugyanazt a célt éri el! Nagyon sok helytelen dolgot követtem el a lovakkal szemben. Mert azt mondták, hogy végezd így, ezt kell tenned! Volt egy mén, akit nagyon szerettem, de nagyon keményen bántam Vele, hiszen ezt mondták, ezt tanultam. Minden Tőle telhetőt megtett és Én még mindig kemény voltam. Egyszer egyedül lovagoltam a fedelesben, a mén hibátlanul dolgozott, fordult, hatalmas sliding stoppokat csúszott, ami csak kell. De amikor megálltam pihenni, azt vettem észre, hogy a ló remeg alattam félelmében. Ott ültem egyedül, és ez volt az a pillanat, amikor először életemben szembesültem magammal. Arra gondoltam: Micsoda szemétláda, milyen durva teremtés tud lenni az ember – Szeret valakit és mégis úgy bánik Vele, ahogy Én ezzel a ménnel tettem, csak azért hogy jobban és jobban csinálja, és amikor már jó, akkor még jobbat vártam Tőle, és nem volt ennek vége. Ettől kezdve nem élveztem azt, amit csinálok. A németországi Futurityről érkeztünk haza – ahol megnyertük a 4 éves reining Futurityt, a 3 éveseknél 3-dikok lettünk, sőt még a Bronze Trophyt is elhoztuk –,  amikor éreztem, hogy itt a vége, nem csinálom tovább. Ebben az időben 60-70 lovat tartottunk napi tréningben a ranchon, ebből több mint 40 egész Európából való nem saját ló, szóval ez nem volt egy egyszerű döntés, talán nehéz is megérteni. Szükségem volt kissé eltávolodni a dologtól, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni. Ezután már csak a saját lovaimat lovagoltam és adtam el Őket 4-5-6 hónap belovaglás után.

Világszínvonalú tenyésztőként, sikeres Non Pro versenyzőként milyen kihívás van még, ami vonzani tud?

Visszamenni az alapokhoz, oda, amit eredetileg akartam tenni. Közel kerülni a lovakhoz, megérteni Őket, együtt dolgozni velük a helyes módon, úgy, hogy az lónak és lovasnak is élmény legyen.

Van valami elképzelésed arról, hogy hogyan tudnád ezt másoknak is átadni?

Nemrég indult útjára a VF.műhely, ahol ezt szeretném megmutatni, tanítani és segíteni az embereknek a lovaikkal kapcsolatban. Nagyon sok problémás lovat lovagoltam már, akiknek komoly gondjuk volt a durva és/vagy nem megfelelő edzéssel. Ezeket a lovakat tudom kezelni, talán ebben van a tehetségem. Sok tapasztalatom van a legkülönfélébb problémákkal kapcsolatban. Szeretném, ha átadhatnék a tudásomból a lovasoknak.

Sokat hallunk már egy ideje a horsemanshipről, nevezhetjük ezt egy mozgalomnak? Te milyen kapcsolatban vagy ezzel?

Nos, a történelem során először a ló nem munka- vagy hadieszköz, hanem szabadidős társ! A lovaddal a szabadidődben találkozol, tulajdonképpen a barátod, a lovakhoz való viszonyulás változott meg általában véve. Ez egy nagyszerű folyamat, azt gondolom. Oké, úgy hívjuk horsemanship, de ez csak egy szlogen. A horsemanship számomra azt jelenti, hogy úgy dolgozzunk együtt a lóval, hogy az érthető legyen számára függetlenül attól, hogy milyen szakágban lovagolunk, hogy lovagolunk vagy földről dolgozunk.

Nagyon sok gyerek tanul lovagolni és sokan közülük agresszíven viselkednek a lovukkal. Mi lehet ennek az oka? Ki ezért úgymond a felelős?

Ha a gyerekeim agresszívan viselkednek, akkor azt lehet, hogy miattam teszik, mert Én is agresszíven viselkedek Velük. Ha tisztelettel bánok Velük, Ők is tisztelettel fognak viseltetni, ha tisztelettel tanítom Őket nem lesznek agresszívek. Sokat beszéltünk erről Dallos Gyulával, hogy a legnagyobb problémát a gyerekek oktatásának hiányában látjuk. Sokszor olyanok tanítják a gyerekeket, akiknek nincs is meg a kvalitásuk ehhez. A kezdetektől rossz megközelítést tanulnak meg. Nem tanulják meg, hogy mi is a ló igazából, hogyan kell hozzáállni. És ezek után csodálkozunk, hogy a gyerekek úgy kezelik a lovat, mint egy kismotort, mint egy gépet!? Ha ez történik, el kell gondolkozni, hogy mit rontottunk el!

A magyar Lovas Nemzet, mondják. Habár ez klisének tűnik ma már, érdekelne, hogy mit gondolsz erről, most a XXI. században?

Rengeteg helyen jártam a világban, rengeteg embert láttam lovagolni, de soha, sehol nem láttam ennyi természetes tehetséget, mint Magyarországon. Szóval, nem hiszem, hogy ez klisé, vagy csak egy szólás-mondás lenne. Ez egy lovas ország, ebben rejlik az ereje. Sokminden történt az országgal lovas szempontból, a jó lovakat, méneseket eladták, tönkre tették. De az érzést nem lehet kivenni az emberekből. Ha a versenyeredményeket nézzük, tudnunk kell, hogy bármilyen tehetséges lovasról van szó, jó ló nélkül nem tud jó eredményt elérni. A jó lovast mindig a jó ló építi fel és soha nem fordítva. Jelenleg nincs az országnak megfelelő lóállománya. De ez nem magyaráz meg mindent. Láttam Magyarországon jópár kiváló minőségű lovat. A helyesen képzett lovas rengeteget ki tud hozni a lóból. Tapasztalatom szerint a lovak többsége sokkal jobb, mint a lovas. Ha megfontoljuk a lovasok képzését, újra lovas nemzetté lehet tenni az országot. Másrészről pedig a legjobb lovakat eladják külföldre, nem a magyar lovasok lovagolják őket. Holott a minőségi hazai lópiac felállítása komoly gazdasági bázist jelenthetne.

A western lovaglásnak nincs nagy múltja Magyarországon. Szerinted van-e jelene és jövője?

Ki mondta, hogy nincs múltja? Gondoljunk bele, honnan jött a western lovaglás. Amerikából? Nem! Spanyolországból! Ha úgy vesszük Spanyolországból és Nagy Britanniából jött a Quarter Horse. A spanyol ló és az angol telivér keresztezéséből. A spanyol lovak marhamunkát végeztek, a spanyolok vitték Amerikába a lovakat. Az úgynevezett cow-sense a spanyol lovaktól származik. És ugyanúgy tulajdonképpen marhamunkát végeztek a magyar csikósok is. Marha csordát, méneseket tereltek, lóhátról dolgoztak. A western lovaglásnak sokkal több köze van az ősi magyar lovagláshoz, mint mondjuk a díjlovaglásnak. A western lovaglás Európából indult, hiszen Amerikában nem volt ló. (Na jó, volt 40 millió évvel ezelőtt, akkora, mint egy róka, de nem sok köze volt a lovagláshoz.) Korábban az európaiak vitték oda, most meg visszahozták. Szerintem a magyar lovagláshoz történelmi szempontból a western igenis jól illeszkedik.

És végezetül mit javasolnál azoknak, akik most szeretnének elkezdeni lovagolni?

Azt mondanám Nekik, tudniuk kell, hogy a ló egy nagyon nagy és erős állat. Szóval, ha egy ilyen állathoz akar közelebb kerülni, akkor először érdemes megtanulnia megérteni, mivel is fog foglalkozni. Hiszen, ha nem értjük a lovat a földről, amikor kapcsolatba lépünk Vele, hogy érthetnénk meg valaha is a nyeregben ülve, mikor már mozog is alattunk. Ha nem érted, hogy az autóban mit jelent az 1-es sebesség, a 2-es, a 3-as, miközben az autó még csak áll, hogyan fogod kontrollálni, amikor elindul és megy 120-al? Először tehát meg kell tanulni mi a ló. Hogyan reagál, miért reagál úgy ahogy, hogyan reagál az emberi viselkedésre? Mozdulataink, ahogy megközelítjük, mit jelentenek számára? Mindennek ez jelenti az alapját.

STÍLUSJÁTÉK

A pályán reining és díjlovaglás, a lovakon Victor Fröschl és Kövy András

Írta: Garab Edit Anna

A lovak megértése nem testi ügyesség kérdése, hanem tudás az alapja, ennélfogva szellem és intellektus szükségeltetik hozzá.
 - de Kunffy, Charles -

A tavasz melengető napsugarai köszöntötték a Debreceni Lovasakadémia Kartács utcai telepére érkezőket április 27-én. A fedeles lovardában már felállított díjlovagló négyszög, tribün és székek várták az érdeklődőket. Lassan, de biztosan gyülekeztek a nézők, hogy egy olyan programot láthassanak, ami valóban rendhagyó forgatókönyvvel kecsegtetett. Ha a magas rangú versenyeken, bemutatókon nézi a lovasokat az ember, sokszor felmerül a kérdés, vajon hogyan érik ezt el, hogyan dolgoznak otthon, hogyan képezik ki a lovakat az egyes feladatokra, de jó lenne látni, hogyan dolgoznak a lovakkal, amikor nem a versenypályán látjuk őket, egy kicsit jó lenne benézni a színfalak mögé. Mostanság gyakran felmerül az egyetemesség kérdése is. Vajon mennyire átfogó tudással rendelkezünk a lovakról lovaglásról? Vannak-e általános érvényű kérdések-válaszok, illetve melyek a specifikus problémák és megoldások? Ha valaki egy adott stílusban, szakágban lovagol, hogyan boldogulna egy másikban? Mennyire van átjárás az egyes iskolák, módszerek között? A ló összeköt…, de hol és hogyan? Nem éppen magától értetődőek a válaszok, még akkor is, ha valóban egyre többet foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. Az Eszme-Csere két szakág közös szemináriumaként ilyen kérdéseket feszegetett és igyekezett válaszokat is bemutatni.
 Nem sokkal 10 óra után nyílt a középső kapu belovagolt egy angol és egy western díjlovas. Mindkettőjüket jól ismerjük, hiszen ismert, elismert szakemberek a szakmájukban: Kövy András és Victor Fröschl érkezett versenydíszben, gyönyörűen felkészített lovakkal. Rövid bemutatás, bemutatkozás után letették a cilindert és a kalapot, hiszen, mint mondták nem igazán show-t szeretnének tartani, mint inkább mindennapi edzés-munkát mutatnának be lépésről lépésre, ahhoz pedig nem kell se frakk, se chaps.
Elsőként András szólt pár szót a díjlovaglásról, gyökereiről, hagyományairól. A katonai kiképzés fegyelmezettségét máig magán viselő sportág szépsége és eleganciája magával ragadó, sokszor tekintjük az angol lovaglás királynőjének. A szakágon belül a versenyfeladatok mennyisége, kivitelezési módja sokat változott az elmúlt évtizedekben, dinamikusan fejlődő, alakuló műfaj tehát a díjlovaglás. A 20-30 évvel ezelőtti hosszú kűrök helyett ma feszesebb tempójú, rövidebb programokat kell lovagolni. Régen – ahogy azt később András be is mutatta – bizonyos programokat egy kezes szárhasználattal is tudni kellett lovagolni. A felszerelések a katonai használathoz képest mára sokat változtak és egyre inkább a sportág speciális igényeinek megfelelően alakultak.
Victor ugyanígy a western díjlovaglásról, a reiningről beszélt, eredetének megfelelően a lovakkal szemben támasztott elvárásokat sorolta: az angol, akciós mozgású lovaktól eltérően itt a lapos, sima mozgású lovakat részesítik előnyben, mert a – marhamunkából eredő – manőverek kivitelezéséhez fontos, hogy a súlypont a föld közelében maradjon. A szerszámok lényegében az egész napos munka praktikumának alárendelve alakultak ki, a mai napig tartják ezt a formát, ugyanakkor, ahogy az angol szerszámoknál, különösen a nyergeket illetően itt is vannak különbségek a sportág különböző irányzatainak megfelelően.
Mindketten hangsúlyozták a kiképzés fokozatosságának fontosságát, ahogy díjlovaglásban nem a nagykantárnál kezdődik a lovaglás, úgy western szakágban is csak a magasabb szinten kerül elő a feszítőzabla és az egykezes szárhasználat.
Az edzésmunka a futószárazással kezdődött, mindkét lovas bemutatta, elmagyarázta, miért, mire használják a földről végzett munkát. Látványos a különbség két megközelítés között, holott mindkettő a ló képzését, fejlesztését tűzi ki célul. Az angol stílusban feszesebb keretben dolgoznak és a feladat kivitelezésének precizitása kerül előtérbe, a western esetében a földről munkában hangsúlyosabb a ló-lovas kapcsolatépítése. Ugyanakkor egyik demonstráció sem keltette erőltetettség vagy éppen a fegyelmezetlenség látszatát és mindkettő logikusan felépített munkarendet jelenített meg. Mindkettejük számára lényeges cél volt, hogy a ló elengedetten, lazán dolgozzon, együttműködjön a lovassal. A két megközelítés ötvözése talán a jövő zenéje, egy-két próbálkozás már jól példázza: lehet elegyíteni a két megközelítést úgy, hogy ló és lovas is jól érezze magát munka közben.
A lovasok nyeregbe ülve a bemelegítő gyakorlatokat kezdték lovagolni, úgy, ahogy otthon tennék, miközben folyamatosan kommentálták éppen mit, miért csinálnak. Andrástól és Victortól is a hosszhajlítások, elengedtető gyakorlatok lovaglását láthattuk. A bemelegítést András a kiképzési skála mentén építette fel és Victor is nagyon hasonló mintát követve rugalmas, minden testtáján átmozgatott loval igyekezett megközelíteni az önhordás és összeszedettség állapotát.
A speciális gyakorlatoknál és manővereknél részletes magyarázat mellett bemutattak néhány példát. Láthattuk például, hogy épül fel egy vágtapiruett, vagy egy spin. Érdekes volt látni, hogy díjlovaglásban a piruett vágtában történik, míg ennek megfelelője a reiningben, a spin tulajdonképpen ügetés piruett, de a testúlysegítséget nagyon hasonló módon alkalmazzák. Ugyancsak alaposan körbejárták a támaszkodás fogalmát, ami első pillantásra talán a legszembetűnőbb különbséget jelenti a két irányzat között. A díjlovaglásban lovagolt feladatokhoz, az akciós mozgás kivitelezéséhez elengedhetetlen a feligazítottság, míg a reiningben az ún. természetes összeszedettséget igyekeznek elérni, mélyre lovagolt tartásban, hogy a sima, lapos mozgás megmaradjon. Ahogy azonban András lova kontakt száron is nagyon finom és könnyű kapcsolatban állt a lovas kezével, úgy Victor lova a lógó szár mellett is megtartotta összeszedettségét, szár súlyához igazodó támaszkodással. A cél és az eredmény tehát azonos: elengedetten, átengedően együttműködő ló.
Néhány, mindkét sportágban megtalálható feladat kivitelezésénél találtak eltérést a kivitelezésben – pl. oldaljárások, vágtabeugratás –, ami igazán akkor lett látványos, mikor a várva várt délutáni programész, a ló-csere következett! A vidám hangulatra addig se lehetett panasz, de a díjlóra pattanó Victor a tőle megszokott humorral nyitotta a délutánt, miután örömmel konstatálta, hogy végre fentről néz le és nem lentről fel... András irányításával lovagolta a feladatokat, piruettet, ugrásváltást a közönség nagy örömére. Az elismerő taps aztán Andrásnak is kijárt, az apró quarter horse-on ugyanúgy Victor vezényletével lovagolta a reining figuráit „díjlovasan” és eredményesen. Bár András csizmája végig szorosan simult a ló oldalához, Victor térde pedig nemigen illeszkedett a térdtámaszhoz, kihúzott, vagy kissé lezserebb üléssel egyformán egyensúlyban, a lóval harmonikusan együtt mozogva lovagoltak. András kontakt száron is éppoly finoman lovagolt, a ló szemernyivel sem lett feszesebb, mint lógó szár mellett. Tény, hogy a western lovaglásban a kiképzés elején kontakt száron lovagolják a csikókat, így ez talán kevésbé volt ismeretlen Victor számára, azonban a zártabb, szűkebb ülésre oda kellett figyelnie. Egy–két sarkalatos ponton, ahol a segítségadások eltérőek a két sportágban mindketten próbálták az új helyzethez igazodni, ami nem mindig volt egyszerű, de elszántan igyekeztek a hosszú évek rutinját félretenni. Ami viszont a lényeg: a lovakon nem látszott a lovas-csere és ez önmagáért beszél!
A programban rendre volt lehetőség kérdések megfogalmazására, András és Victor is válaszoltak a saját szakáguknak megfelelően. Nehéz lenne felsorolni mi minden érdekelte a nézőket, a legkülönfélébb témák merültek fel: technikai kivitelezéstől a horsmanship mozgalmon át a tereplovaglásig, egyszóval minden, ami ló.
Ha össze kéne foglalni a látottakat, két momentumot emelnék ki. Egyértelműen megmutatkozott, hogy a két, egymástól oly távolinak tűnő irányzatban sokkal több a közös pont, mint az eltérés. Egy jó lovas pedig minden lovon jó lovas marad, hiszen nem a stíluson, hanem végső soron a lovak megértésén múlik minden, ez az, ami a mestert mesterré teszi. Két szakág találkozott Debrecenben, hogy valódi eszme-cserét folytassanak egymással a lovakról és a lovaglásról. Tanulságos és vidám hangulatú programon vehettünk részt, jó érzés volt kicsit közelebbről is látni a profik játékát. A program helyszínét adó Kartács utcai lovarda tiszta, rendezett körülményeket biztosított, ezúton is köszönet illeti érte, ahogy a szervezőket, együttműködőket is! Reméljük, hogy lesz még alkalom szakágak randevúján részt venni, hiszen csakugyan különleges élmény volt egy valódi közös munkának tanúja lenni!

PEGAZUS – 2008. május