És mégis meg lehet csinálni...

Februárban irtam egy cikket Hecker Walter barátommal való beszélgetésünk nyomán „Történelmi lehetőség címmel“ (alább olvashatjátok). Arról a hozzáállásunkról írtam, mennyire hajlamosak vagyunk a dolgokat negatív szemszögből látni. A lovas világról és Magyarországról, mint lovas nemzetről beszélgetünk, sokak véleményéről - szakmabelieket is beleértve -, miszerint nem vagyunk már lovas ország többé, hiszen a fogathatás kivételével nem vagyunk képesek nemzetközi szinten kiemelkedő eredményt elérni a lovassportban. Walter és Én nem értettünk egyet ezzel a meglátással, az volt a véleményünk, hogy igenis még mindig lovas nemzet vagyunk, hiszen a magyar emberek és történelmük elválaszthatatlanul és szorosan kötődnek a lovakhoz több mint ezer éve. Az ország lovas szíve nem veszhetett el az elmúlt 50 év alatt, az egyetlen ok, ami miatt nem vagyunk képesek versenybe szállni a nemzetközi porondon, az a megfelelő minőségű lovak hiánya. Mindannyian tévedtünk! Azok is akik, azt mondták nem vagyunk többé lovas nemzet és Mi is Walterrel, akik azt mondtuk, hogy nem elég jók a lovaink. Úgy tűnik, hogy a legalkalmasabb pillanatban egy kisebb csoda történt a kikunhalasi CSIO****-n, a legmagasabb szintű díjugrató versenyen, ami mindannyiunkat felrázott, és bebizonyította, hogy érdemes lenne kicsit jobban bízni magunkban ahelyett, hogy kételkedünk és negatívan viszonyulunk a dolgokhoz, hogy a szomszéd kertje nem mindig zöldebb...

2008.05.22

És mégis meg lehet csinálni...HOZZÁSZÓLÁS

Kedves Victor!

Én a "És mégis meg lehet csinálni.." c. íráshoz szeretnék hozzászolni, mert az, amin gondolkodtam, talán ahhoz kapcsolódik a leginkább.

Ha jobban belegondolok, akkor kicsit én is negatív ember vagyok. No nem mindenben, de magammal és a világgal szemben biztosan. (talán ez nemzeti vonás :) ) A lovakkal szemben nem, mert Ők mindenre képesek, csak megértés kell,... Részünkről. Azt gondolom, ha egy ló hibázik, első sorban azért teszi mert, az ember nem volt egyértelmű.
A hibája az embernek szól. Neki és róla. Oda szeretnék kijukadni, hogy hasonló gondolkodású bár tapasztalataidat még csak meg sem közelítő oktatóként dolgozom egy ideje és a magyar lovas - össszetartás, illetve össze -nem -tartás nagyon sok formájával találkozom, sajnos. A nemzeti összetartást, mint minden esetben meg kellene, hogy előzze olyan előképzés, amit pl.: Te is nyújtasz. Sajnos az a tapasztalatom, hogy az embereket nem tanítják meg együttműködni.
Sem a lovakkal, sem egymással. Nem tudnak lovagolni, nem értik az összefüggéseket, nem értik a lovat és a saját reakcióikat sem. A merev okatatási módszerek egymás ellen fordítják a szakágak tanulóit, és miután felnőnek ezek a tanulók, a bennük elültetett magok kihajtanak a nemzeti össze- nem- tartozás irányába, ahol csak egymásra fújnak, lekicsinyelnek és szinte elvárják, hogy ha valakinek nem, akkor senkinek se sikerüljön..

Én nagyon szomorú vagyok e miatt, mert ez lehetne másképp is, és csak annyi kellene, hogy figyeljünk egymásra, és tanítsuk egymást. Annyi kellene hogy mindenki megértse: Lovagolni csak egy féle képem lehet: jól.

Igazad van abban is, hogy kellenének jó lovak, de amíg a közepesen jó lovainkból nem tudjuk kihozni a legjobbat, addig csak jó lovaink lesznek, bábokkal a hátukon. Ez lehet hogy egy kicsit negatív, de azt látom, hogy igaz. Mégpedig a lovas oktatás miatt. A jó lovak mellett, nagyon nagy szükségünk lenne jó oktatókra is. Tudom, hogy vannak, mégis csak tanácstalanságot és megnemértést látok a lovasaim szemében. Később persze azt, hogy boldogok és elégedettek, és amiben nagyon reménykedem, összetartóak! :) Borzasztóan örülök annak, hogy rohamosan nő azon emberek száma, akik meg szeretnék ismerni a másik utat, ami végül is az egyetlen.. de addig el kell jutni. Végül ez hozza majd meg az összetartást! :)

Remélem nem volt tolakodó ez a pár sor!

Sok sikert, kitartást és ahogy mondani szoktad, sok Lószerencsét a továbbiakhoz!

Legnagyobb tisztelettel:

Viktória

Igaz mese

Igaz mese – Első rész

Nagyszerű fiatal magyar lovasok csapata, nagyszerű magyar lovaikon hihetetlen versenyzéssel megnyerték a pénteki Nemzetek Díját! Nemcsak megnyerték, brilliáns győzelmet arattak! Nulla hibaponttal(!!) megverték Olaszország csapatát (4 hibapont), Lengyelországot (20 hibapont) és a többieket, Brazíliát, Romániát, Bulgáriát, Ausztriát, Szlovéniát és a többieket. Csapatunknak 7 lovaglás után mindössze egy 4 hibapontos lovaglást kellett leszámítania ! (Első körben négy lovas lovagol, a legrosszabb eredményt levonják és nem számolják bele a végeredménybe, második körben a három legjobb lovas lovagol, a két kör össz-hibapontja – helyezése - adja a végeredményt.) Olaszország 12 hibaponttal állt 7 lovaglás után – 8 pontos lovaglást számítottak le. Biztos vagyok benne, hogy minden egyes olasz ló egyenként többet ért, mint az összes magyar ló együttvéve – a lószálítóikat is beleszámítva. De így is megtudták őket verni! Ifj. Kövy András Estellával, Jamie Wingrave Agropoint Calirával, Horváth Balázs Frederikkel, Pirik Zsolt Havannával bebizonyították, hogy a pénz nem minden.

Igaz mese – Második rész

A CSIO**** Nagydíj – egyéni versenyszámban, a 160 cm-es, technikás pályán 10 ország 43 lovasából mindössze 6 induló tudott verőhiba nélküli lovaglást produkálni az alappályán, és ebből 3 magyar versenyző volt. Mindössze 5 lovas jutött be az összevetésbe. A fantasztikus eredmény egyetlen szomrú momentuma Szentirmai Ferenc és Gralsritter alapidő túllépéséért járó 1 hibapontja volt, amit egy nagyszerű hibátlan pálya után kaptak és így éppen lecsúsztak az összevetésről – ez azonban így is a 6. helyet jelentette számukra. A lenyűgöző összevetésben Jamie Wingrave és Agropoint Calira gyöztek Magyarország színeiben, Pirik Zsolt és Havanna pedig a 3. helyet szerezték meg. Végül tehát 3 magyar induló végzett az első hatban egyetlen verőhiba nélkül a két forduló során. Miután nem vagyok igazi szakértő a díjugratást illetően, épp csak megéreztem az ízét ennek a fantasztikus sportnak, nem voltam tisztába vele, hogy mit jelent egy ilyen CSIO**** -n elért eredmény a magyar lovassport számára, ezért megkérdeztem néhány hozzáértőt. Kiderült, hogy 10 éve nem nyert magyar csapat a Nemzetek Díjában és még az öreg rókák sem emlékeztek ilyen fényes sikerre a CSIO**** történetében! Szeretnék köszönetet mondani a lovasoknak, hogy a kiskunhalasi versenyt ilyen emlékezetessé tették mindannyiunk számára! Nem Én voltam az egyetlen, akinek könnyes volt a szeme pénteken és vasárnap a magyar himnuszt hallgatva. Ahogy egy ilyen mesében lennie kell, az Nagydíj kezdetén a hangosbemondón keresztül érkezett a hír: Kovács Kaarló megnyerte Fontánában (Franciaország) az Ifjusági versenyszámot. Eltelt néhány óra a verseny óta, a szívverésem újra visszaált a megszokott tempóra, és újra eszembe jut Hecker Walter barátommal való beszélgetésem. Azt hiszem mindannyian el kéne olvassuk a Györffy-Villám András, Hecker Walter, Jankovics Marcell és Szelestey László tollából származó Lovas Nemzet – a magyarság és a ló ezredéveken átívelő barátságáról címet viselő könyvet és igenis büszkének kéne lennünk a múltunkra. Ha felelevenítem a hétvége képeit emlékezetemben, azt gondolom, hogy jelenünkre is büszkék lehetünk és nincs okunk félni a jövőtől. Köszönöm mégegyszer ifj. Kövy Andrásnak és Estellának, Jamie Wingrave-nek és Agropoint Calirának, Horváth Balázsnak és Frederiknek, Pirik Zsoltnak és Havannának, Szentirmai Ferencnek és Gralsritternek valamint Kovács Kaarlónak, hogy félreérthetetlenül bebizonyították: „És mégis meg lehet csinálni!”

Érthető segítségek

Egy kósza lovas baktat a határban. Hirtelen egy fűben fekvő, antik lámpáson akad meg a szeme. Felkapja és kinyitja. Hát persze, az ilyen antik palackokban, mint ebben is, mindig lakik egy Dzsinn! A Dzsinn kibújik a lámpásból és nagyon boldog, hogy sok ezer év után végre kieresztették szűk börtönéből, így hát tesz egy ajánlatot a lovasnak! A lovas nem igazán gondolja végig, és rávágja: „Azt kérem, hogy építs egy autópályát Florida és Hawaii között.” A Dzsinn eléggé meglepődik a furcsa kívánságon, és azt válszolja a lovasnak: „Uramisten! Talán a legjobb vagyok a szakmában, de ez még nekem is csaknem lehetetlen feladat. Nem tudtad, hogy Florida és Hawaii között a hatalmas, mély óceán van? Nem tudnál valami mást kérdezni, ami igazán hasznos lenne számodra?” A lovas megvakarja a fejét és azt mondja: „Szeretném teljesen megérteni a lovakat!” „Oké…”, mondja a Dzsinn, „…hány sávos legyen, kettő, vagy négy?” Persze, a vicc eredetileg a nőkről és a férfiakról szól, de hát mi a különbség a nehézséget illetően aközött, hogy egy férfi tényleg megértse a nőket, és aközött, hogy Mi lovasok, tényleg megértsük a lovakat?

Kedves Lovas Barátaim! Amikor olvastam néhány reakciót a sóskúti „HÍD” bemutatónkról, igazán meghatódtam! Nagyon örülök, hogy ennyien mutattok érdeklődést a program iránt. Ugyancsak szeretném megköszönni, hogy sokan látogatjátok a honlapomat és érdeklődtök az iránt, amit csinálok. Térjünk vissza a „HÍD”-ra. Mindennemű kritikát nagyon komolyan veszek, és őszintén megfontolom, ellenőrzöm magam és megpróbálok tanulni a javaslatokból és fejlődni általuk. Ha valamelyikőtök nem érti, amit el szeretnék mondani, azt nem fogom csupán a hiányos magyar nyelvtudásomra. Nagyon szeretném megtalálni a módját, hogy tudjátok követni a szándékaimat, gondolataimat. Ez nem azt jelenti, hogy mindenáron mindenkit meg akarok győzni a véleményem igazáról, de még ha valaki nem is osztja a véleményemet a lovagláshoz való hozzáállásról vagy a lovakról általában, akkor is tudom, hogy komolyan veszi a lovaglást és a lovakat, máskülönben nem fektetne bele annyi energiát és nem akarna (akár ellen)véleményt formálni. Nem oszthatom mindenki véleményét, ahogy velem sem érthet mindenki egyet, milyen unalmas is lenne, ha mindenki ugyanúgy gondolkodna és érezne? Egy látogató hozzászólásában a „HÍD”-on tartott elméleti előadásommal kapcsolatban írt véleményt. Azt mondta, hogy nem beszéltem elég konkrétan a segítségeket illetően, hogyan használjuk a lábat, a kezet, a testet. Ez így igaz. De nem adhatok egy használati utasítás arról, hogy hogyan működtessük a lovat a segítségeinkkel, mert egyszerűen nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerűen menne. Nem tudom alaposan, pontosan bemutatni a programomat 15 percben, mint ahogy a felét se tudom elmondani 10 percben. Számomra a munkám legfontosabb része, rájönni arra, hogy tudjuk megtanulni, nemcsak használni a segítségeinket, hanem érezni is azt, hogy hogyan, mikor, mit és miért csinálunk. A lovaglás tiszta technikai kivitelezését nagyon-nagyon komolyan veszem! De tudom, hogyha a tiszta technikai aspektusról akarnánk beszélni, akkor egy nagyon komoly gáttal találkoznánk a ló szemszögéből.

A „HÍD” minden szereplőjének megvan a maga szerepe ebben a színes projektben, és a személyes viszonyulása az egészhez. Akkor fogok beszélni a segítségek korrekt alkalmazásáról, ha lesz elég időm bemutatni és valóban elmagyarázni úgy, ahogy azt én átadni szeretném és ahogy azt vállalni tudom. Soha nem sietek a lovaimmal, a mindennapi munkában sem, így egy bemutatón sem tudom ezt megtenni, mert nem értenék, mi a történik. Nekem 15 percbe telik bemelegíteni a lovamat, szóval, ha a munkám részleteit kell bemutatnom, akkor szükségem van arra az időre, ami szerintem szükséges a lovam számára. Nem tudok adni egy szimpla leírást arról, hogyan kell használni a kezeket, a lábakat, és a testet. Tapasztalataim szerint ugyanaz a segítség nem váltja ki ugyanazt a hatást mindegyik lóból. Az, ami az egyik ló számára jó, a másik számára nem az. Persze vannak általános biomechanikai törvényszerűségek arra nézve, hogy hogyan használjuk a segítségeinket, és azok milyen hatással vannak a lovunkra, de a megfelelő mozdulat, csak egy kicsit is rossz időben hatás ellenkezőjét válthatja ki annak, amit el akartunk érni. Ha lenne egy varázs kulcs, ami megoldja a problémákat, ha csak használni kéne a helyes technikát, akkor nem lenne annyi ellenkező, fejét felcsapva, elrohanó ló „odakin”…

Még mindig csak keressük a helyes utat. Mindannyian. Ezért van a „HÍD”, az előadók közül egyikünk sem találta még meg a varázs kulcsot, és tartok tőle, hogy soha nem is fogjuk megtalálni. Mindannyian tanulunk a másiktól, ezért mindannyian megpróbáljuk megmutatni a saját módszerünket. Ha van bármilyen kérdésed, kérdésetek, bármilyen konkrét segítségről, bármilyen (de) konkrét helyzetben, kérdezz, kérdezzetek bátran! Megpróbálok részletekbe menően válaszolni!

Sok lószerencsét! Victor

2008.03.07

A kor faktor

Mikor legutóbbi műhelyemet tartottam Kiskunhalason, az egyik résztvevő azt kérdezte tőlem, nem túl öreg-e Ő már a lovagláshoz? Azt hiszem már több, mint 50 éves és csak néhány éve kezdett el lovagolni. Nagyon aggasztotta a dolog, hogy talán már soha nem lesz képes úgy megtanulni lovagolni, hogy azt élvezni is tudja vagy kisebb versenyeken is részt vegyen. Persze nem fiatal már, 50 elmúlt és nincs sok tapasztalata a lovaglással kapcsolatban, ugyanakkor hihetetlen jó potenciális érzéke van hozzá – az alapján, amit a műhelymunka során láttam.

A kérdés a következő: Lehet túl öreg valaki a lovagláshoz, ha már magasabb az évek száma, vagy muszáj elkezdeni a dolgot gyerekkorban? Én csak azt tudom mondani, hogy soha nem vagy túl öreg hozzá, hogy elkezdj lovagolni, ha megvan a megfelelő attitűdöd és hozzáállásod a dologhoz. Természetesen, ahogy öregszünk, már nem tudunk olyan ruganyosan, hajlékonyan mozogni, mint fiatalabb korunkban, de a test csak az egyik része a játéknak. Térjünk vissza a műhelyből vett példámhoz: Az első foglalkozás elején, amikor még csak ismerkedtünk a résztvevőkkel, az öregfiú elég keményen bánt a lovával és ez akkor sem változott meg, mikor nyeregbe ült, és ami azt illet, kancája elég fiatal volt és semmiképpen nem olyan, akit kezdőnek való lónak lehet nevezni. A földről való munka során a lovas bizonyította, hogy nagyon hamar képes megérteni a lóval való kapcsolat mibenlétét, egy pillanat alatt elkezdte érezni a lovát. Később, mikor lóra ült sokkal nyugodtabban lovagolt, már nem csak tartotta a lovat folyamatosan, elkezdett bízni a kancában, derekát pedig olyan lazán kezdte használni, mint egy brazil táncosnő. Egész egyszerűen elkezdte élvezni a lovaglást, és a kanca lelassult, megnyugodott, egyre jobban és jobban dolgozott, a lovas pedig egyre jobban és jobban lovagolt. A hozzáállása a tanultaknak köszönhetően, tehát tudásán keresztül megváltozott és a teste követte ezt a változást. A legfontosabb képesség, amit lovaglás során használnunk kell, amikor a lóval foglalkozunk, vagy lovagoljuk az érzés képessége, amihez soha nem lehetünk túl öregek. A test követni fogja a gondolatokat és ha elengedett vagy gondolatban és úgy csinálsz valamit, a tested ennek megfelelően fog reagálni. Mint minden képesség, az érzés képessége – és ebben szentül hiszek – fejleszthető és tanulható egy bizonyos szintig. Véleményem szerint a lovaglásban a technikai tudás csak egy apró részletét képezi az egésznek. Lovagolhatsz 30 éve, ha nem jól csinálod, csak azt gyakorolod 30 éve hogyan kell nem jól csinálni és ez sokkal nagyobb probléma, mint kicsit később kezdeni, de a jó úton haladni. 30 éves korom körül kezdtem lovagolni, mindig nagyon erősen vonzódtam a lovakhoz és vágytam arra, hogy dolgozzam velük és lovagoljak rajtuk. Persze beletelt egy kis időbe, hiszen nagyon sok tanártól tanultam és nagyon sok mindent láttam, és rá kellett találnom a saját utamra. Nem mondom, hogy jó lovas vagyok, de legalábbis mára elmondhatom, hogy nagyon jól érzem magam lovaglás közben és rendkívül szórakoztat a lovaglás és a lovakkal való foglalkozás. Ezek csodálatos lények megváltoztatták az életemet, nagyban befolyásolták azt, ahogy ma látom a világot, és azt hisz az élet velük, mint embert is megváltoztatott. Az egyik legnagyobb és legsikeresebb reining lovas, többszörös Futurity győztes Bill Horn 27 évesen kezdte a lovaglást. Városi fickó volt és egy késői kezdő, de a végén élő legenda lett belőle, talán a legnagyszerűbb lovas a reining sport történetében. Minden azon múlik, hogy milyen hozzáállással vágsz neki a dolognak. Ha hiszel benne, hogy meg tudod csinálni, akkor nincs korhatár. Visszatérve kérdéshez, amit feltettek nekem a műhelyen: „Victor, mit gondolsz, túl öreg vagyok én már a lovagláshoz?” „Ha úgy gondolod, hogy túl öreg vagy hozzá… akkor túl öreg vagy. Nem számít, én mit gondolok, a fontos az, hogy Te mit gondolsz magadról!”

Sok ló szerencsét!

Victor

2008.02.28

Történelmi lehetőség

Nemrég meglátogattam egy régi barátomat, Dr. Hecker Waltert. Ugyan hosszú évek óta nem láttuk egymást, mégis, az első perctől kezdve úgy éreztem, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára. Azt hiszem, amikor lovas emberek összejönnek, megáll az a idő, mert mindig van miről beszélgetniük; vajon miről? Ez alkalommal azonban valami érdekes történt. Annyi év után a lótenyésztés és általában a lovak iránti lelkesedés mellett most egy másik téma akadt: a magyar lovas élet. Walter épp most adott ki egy fantasztikus könyvet Lovas Nemzet címmel. Még az Én szegényes magyar tudásommal – és egy kis baráti segítséggel – is értem és látom, hogy nemcsak a lovas történelemről szóló, csodálatosan szép mesterműről van szó. Ez egyben egy szimbolikus cselekedet is, amely emlékezetet arra, hogy mi tette világhíressé országunkat sok száz éven keresztül egészen a közeli múltig: a lovas emberek és lovaik! A világháború és a kommunizmus nehéz időszaka úgy tűnik, képes volt tönkretenni ennek az országnak az legnagyobb kincsét, a lovas kultúráját. Azokat a híres lovakat, akik a magyar lótenyésztést világhírűvé tették, kivitték az országból. Sok híres lovas ment külföldre és csinált lovas-sport-történelmet – hogy csak egyet említsek, Némethy Bertalan –, a híres „lovasiskolát”, a Ludovikát pedig lerombolták. Egyetlen dolgot azonban nem tudnak elvenni vagy elpusztítani: ennek az országnak a lovas lelkét! Körbeutazva a világot, mindenféle nemzetiségű lovassal megismerkedtem, de sehol a világon nem találkoztam annyi természetes tehetséggel, mint itt, ebben az országban. Oké, még nem jártam Mongóliában és biztos vagyok benne, hogy ott találnék hasonlókat, de ez akkor is vitathatatlan. Elég óvatosan szoktam bánni az ilyen elméletekkel, de akárhová mentem az országban, csaknem éreztem a „hun-gént”. Ez talán furcsán hangzik, de valóban így gondolom. Sehol, de sehol nem láttam ilyen kötődést a lovakhoz, mint ami itt jelen van az egész társadalomban. Szinte nincs olyan magyar család, aki így, vagy úgy ne lenne, vagy ne lett volna kapcsolatban lovakkal. Tudom, hogy a fogathajtást kivéve jelenleg csak egy kis pont vagyunk a nemzetközi lovas sport világában, mert nincs olyan lóállományunk, mint más országoknak és a lovas sportok közel sem olyan mértékben támogatottak, mint más országokban, de ez megváltozhat! A körülmények megváltozhatnak, lovakat lehet venni, de TERMÉSZETES TEHETSÉGET nem! És nekünk ebből van sok! Dallos Gyulával tartott közös bemutatónk és a „HÍD a szakágak között” rámutatott, itt az idő, hogy valami megmozduljon! Csak rajtunk múlik; ha megragadjuk a lehetőséget és élünk vele, azzá lehetünk, ami egykoron voltunk: Egy híres lovas nemzet!!! Minden barátom a „HÍD”– ról érzi ezt, és ha összeadjuk energiáinkat, képesek leszünk megváltoztatni a dolgokat és nagy lépéseket tehetünk előre.Ha minden erőnket összeszedjük, akkor az ország „nagy emberei”, előbb vagy utóbb észre kell vegyék, hogy nem egy ipari ország vagyunk és van egy kis turizmusunk és mezőgazdaságunk, de van itt még egy óriási kiaknázatlan gazdasági forrás is! Felépíthetnénk újra egy csodálatos hagyományt és hatalmasat profitálnánk belőle. Sokan vagyunk és azt gondolom, hogy ha egy irányba húzunk, nem tudnak többé átnézni rajtunk. Ragadjuk meg a lehetőséget!

Victor

2008.02.12